Kérdése van?
Telefonon rendelne?
  • +36 20/432-0222
    (Munkanapokon: 8:00-17:00)
  • info@mokshacseppek.info

Meddig tart a depresszió?

Meddig tart a depresszió?

Néhány nappal ezelőtt felhívott egy nagyon kedves nagykanizsai hölgy. Amit elmondott, annyira megérintett, hogy megkértem, had írjam le ide a szavait. Íme:

 

54 éves vagyok. A fizikai betegségemen kívül már több mint két éve küzdök depresszióval és krónikus fáradtsággal. Az egyre súlyosbodó depresszió mellé az utóbbi időben különböző szorongások, fóbiák is társultak. Azon kívül, hogy szinte jártányi erőm sem volt már, egyre jobban féltem mindentől. Féltem a nyílt tértől, de féltem a bezártságtól is. Végül annyira leromlott az állapotom, hogy már nem tudtam elhagyni az otthonomat sem, és két-három héten keresztül csak sírtam és sírtam. Ekkor talált rá a férjem az interneten a Moksa cseppre.

 

Nekünk iszonyú drágának tűnt. Ugyanis 2014 óta mindössze 29 ezer Ft rehabilitációs járadékot kapok, ami még az éhenhaláshoz is kevés. Mégis úgy döntöttünk, hogy megrendeljük Önöktől a Moksa cseppet.

 

Megvettem az első majd a második üveg Móksha cseppet, sőt a harmadikat is megkezdtem már, de semmi változást nem éreztem. Rettenetesen elkeseredtem, mert úgy éreztem, hogy csak beleöltem a pénzt, és ismét hiába reménykedtem.
Elkeseredésemben írtam egy hozzászólást is a weboldalukon, hogy „két hónapja szedem a cseppeket, de semmi eredményt nem tapasztaltam.”

 

Néhány nappal később történt valami…

A férjem vette észre először, hogy megváltozott a mozgásom az utóbbi időben. Nekem eleinte nem tűnt fel, de néhány nappal később már egyre jobban éreztem, hogy erősödök. A közérzetem is javulni kezdett, és a sírásoknak vége lett. Azt is a férjem vette észre, hogy napközben újra dudorászok.

 

Azóta sok minden megváltozott. Az erőnlétemet visszakaptam, a hangulatom is jó. Egyelőre csak kísérővel, de már egyre többször el tudom hagyni a házat. Már a telefonban a hangomon is észreveszik az ismerőseink, hogy valami csoda történt velem. Mintha kicseréltek volna…
Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, mert csak egy kicsin múlt az egész. Már majdnem abbahagytam a cseppek szedését.
Nagyon hálás vagyok magának is, és a tündéri, kis aranyos feleségének. A Jóisten adja, hogy sokáig tudják ezt csinálni! Köszönöm, ahogy foglalkoznak velünk! Ne haragudjanak a “beírás” miatt!

 

Ennyi a történet. Sokaknak valószínűleg csak egy szirupos, rossz reklámnak tűnik majd. De nekem most is elszorul a torkom tőle. Mert ezért csináljuk. Nap, mint nap ezernyi mocskolódást kapunk az interneten, olyan emberektől, akik sosem próbálták a Moksa cseppet, (vagy csak rövid ideig szedték) – de ezek a szavak kárpótolnak mindenért.
Mert sokféle dologgal lehet pénzt keresni, de egy ember életét megváltoztatni, keveseknek adatik meg.

Köszönöm kedves Margit!

 

 

De a dolog azonban azóta sem hagyott nyugodni. Újra és újra rácsodálkozok, hogy az életünk milyen apró döntéseken múlik. Mert mindig az jár a fejemben, hogy mi történt volna, ha a hölgy nem veszi meg a 3. üveg Moksa cseppet. Vagy a “beírás” után nem vesz be belőle többet.

A legfontosabb tanulság a számomra, hogy minden döntésünknek vannak következményei. Akár úgy döntünk, hogy megteszünk valamit, akár úgy, hogy nem. A döntésünk következményeit pedig viselnünk kell.

 

Szeretnék még néhány dolgot tisztázni:

 

A Moksa csepp nem gyógyszer. Főleg nem egy hagyományos gyógyszer. Ezért nem ígérhettünk, és nem is ígértünk senkinek gyógyulást. Mindössze a saját, tapasztalatainkat osztottuk meg, mert úgy éreztük, hogy nagyon sok embernek segíthetünk ezzel. Olyanoknak, mint az említett nagykanizsai hölgy. Az Ő számára, (ugyanúgy, ahogy a feleségemnek is) már véget ért a depresszió.

 

Igaz, tettek is érte.

 

Tudom, számtalan módszer létezik már arra, hogy a rossz dolgokat eltávolítsuk magunkból. Használhatunk agykontrollt, kineziológiát, reikit, és sok minden egyéb módszert is. Fordulhatunk pszichológushoz, vagy más szakemberhez is…

 

De én csak egy dolgot ismerek, amely az időben visszafele haladva fokozatosan feloldja a tudatalattinkban keletkezett blokkokat. Ráadásul úgy, hogy közben egyre jobban is érzem magam tőle.

 

Én ezért használom a Moksa cseppet.
Ha szeretne kedvezményesen Moksa cseppet rendelni, kattintson ide: Moksa csepp megrendelés

 

Szeretne többet tudni a Moksa cseppről? Kattintson a linkre és olvasson tovább!

Hasznos információk a Moksa cseppről

 

Véleménye fontos számunkra, ossza meg velünk!

További cikkek a témában: