Kérdése van?
Telefonon rendelne?
  • +36 20/432-0222
    (Munkanapokon: 8:00-17:00)
  • info@mokshacseppek.info

Lelki elsősegély húsvétkor

Húsvét vasárnapján rettenetesen feldúlva felhívott egy régi ismerősöm. Ahogy ő mondta végső elkeseredésében fordult hozzám, hogy tanácsot kérjen. Miután elpanaszolta a vele történteket, és én elmondtam a véleményemet a történtekről, szöget ütött a fejembe valami: A problémája annyira jellegzetes volt, hogy úgy gondoltam érdemes megosztanom itt.

 

Miért volt szüksége lelki elsősegélyre?

 

Sanyi, (így hívják az ismerősömet) közel egy órán keresztül mesélte, hogy mi minden rossz történt vele. Amerre csak megfordult, megsértették, megbántották. Így nem csoda, hogy kezdte úgy érezni, mintha az utóbbi időben csupa rosszindulatú ember venné körül. Azt mondja, hogy amerre jár, szinte mindenhol összefut valakivel, aki egy negatív megjegyzésével megbántja, és tönkre teszi a napját. Ha pedig megpróbálja felhívni az illető figyelmét erre, akkor még le is hurrogják, vagy még durvábban vágnak vissza.

 

Mivel az utóbbi időben többször tartózkodott rövidebb ideig külföldön, és ott nem történt vele ilyesmi, már komolyan fontolgatja, hogy külföldre költözik. Előtte azonban szerette volna kikérni a véleményemet. Közel húsz éve ismer, és tudja, hogy nem vagyok szakember. Nem vagyok lelki tanácsadó sem, de ő azt mondta, hogy ad a véleményemre. Ezért elmondtam neki, hogy látom a dolgot, és azt is, hogy magam is voltam hasonló helyzetben. Azt tapasztaltam, hogy legtöbbször az alábbi okok lehetnek a háttérben:

 

Előfordulhat, hogy a negatív dolgokra fókuszálunk

 

Agyunk a világból érkező információknak csak az egészen kis töredékét tudja feldolgozni. Ezért azokat a dolgokat látjuk meg (vesszük észre) leginkább, amikre fókuszálunk. Ilyen például az, amikor veszünk egy autót, és utána tűnik fel, hogy milyen sok fut belőle az utakon. A vásárlástól jobban fókuszálunk az adott típusú autókra.

 

A fókuszunk függ a pillanatnyi érzelmi állapotunktól, a tapasztalatainktól, a paradigmáinktól, egyszóval számtalan dologtól. Így fordulhat, hogy ugyanazt a helyzetet két ember teljesen másképp látja.

 

Ha valamiért negatív dolgokra helyeződött át a figyelmünk fókusza, azt látjuk, hogy egyre több negatív dolog vesz körül minket. Például, ha félünk, akkor minden újságban találhatunk valamilyen cikket, ami indokolttá teszi és tovább erősíti a félelmünket. Így az egész egy önmagát gerjesztő folyamattá válik. Ilyenkor segíthet az, ha legalább 30 napig, minden este felírunk egy papírra legalább három pozitív dolgot, ami aznap történt velünk. (Lehetnek egészen apró dolgok is, pl. egy szép virág látványa) Így lassan áthelyeződik a figyelmünk a pozitív dolgokra.

 

Ha mindenki szembe jön – lehet, hogy mi haladunk rossz irányba.

 

Néha van olyan érzésünk, hogy körülöttünk mindenki ellenünk van. Úgy érezzük, mintha igazi vesszőfutás lenne az egész napunk. Ilyenkor érdemes elgondolkoznunk azon, hogy valóban jól látjuk-e a dolgokat. Érdemes megkérdeznünk egy barátot, akinek adunk a véleményére arról, hogy ő miként látja a helyzetünket.  Persze fontos az is, hogy a kiválasztott személy valóban elmondja a véleményét, ne pedig azt, amit szerinte hallani szeretnénk. A másik fontos dolog, hogy ehhez el kell tudnunk fogadni a kritikát, akkor is, ha nem tetszik.

Előfordulhat az is, hogy…

 

Nem a világgal van a baj, hanem a reagálásunkkal

 

Bármilyen furcsa, de sok embernél ez jelenti a problémát: Nem a világgal és az emberekkel van a baj, hanem azzal, ahogy reagálunk a megjegyzéseikre. Ugyanis a világ olyan, amilyen. Ahol emberek vannak, ott akadnak köztük olyanok is, akik nem kedvünkre valók. Ezt csak akkor tudnánk kikerülni, ha lakatlan szigeten élnénk.

 

Az igazi probléma az, hogy nem tudjuk kezelni őket. Talán érzékenyebbek vagyunk, vagy csak ők hatnak ránk rosszul, de fájdalmasan reagálunk a negatív megjegyzéseikre.

 

Akkor mi a megoldás?

 

Ma már tudom, hogy az embereket nem tudjuk megváltoztatni. Az igazunkról sem biztos, hogy meg tudjuk győzni őket. Tehát mindössze annyit tehetünk, hogy elkerüljük a számunkra kellemetlen embereket, vagy minimálisra csökkentjük velük a kommunikációnkat. Ahhoz azonban, hogy végül ne maradjunk egyedül, érdemes megszívlelnünk az alábbi tanácsot, amit Sanyinak is ajánlottam.

 

A világ csak belülről változtatható meg.

 

Ha azt szeretnénk, hogy a világ jobb hellyé változzon, akkor először nekünk kell megváltoznunk. Különben akárhova költözünk, a problémáink követni fognak bennünket. Ahogy egy bölcs barátom szokta mondani, “akinek Budán nem jó, annak Pesten sem lesz az”.

Ezért érdemes megvizsgálnunk, hogyan tudunk változtatni magunkon. Mert az állandó negatív stressz pedig előbb utóbb komoly betegségeket okoz.

 

Tudom, hogy ez nem könnyű és sok energiát igényel. De van egy egyszerűbb megoldás is, amit én magam is használok ma is. Én azért is fogyasztom a Moksa cseppet, mert így könnyebben viselem a mindennapi kis atrocitásokat, súrlódásokat. Csökkenti a bennem keletkező feszültséget, és segít helyreállítani a lelki békémet. Ráadásul naponta elég egy percet rászánnom arra, hogy bevegyem a tíz cseppet egy deci vízben. Nekem ennyit megér a harmóniám és az egészségem.

 

Ha Ön is szeretne tenni az egészségéért és a harmóniájáért, rendeljen Moksa cseppet itt:

 

Szeretnék egészségesebb és boldogabb lenni

 

Ha szeretne többet tudni a Moksa cseppről, kattintson a linkre

 

Moksa csepp

Véleménye fontos számunkra, ossza meg velünk!

További cikkek a témában: